Fő tartalom

Fő tartalom

Már a lakásoknál is hódít az assistance szolgáltatás

A legtöbb esetben vízkárok elhárítására igényelnek szerelőt

Az azonnali segítségnyújtást kínáló biztosítói assistance-szolgáltatások elsőként a külföldi és belföldi utazásokhoz kapcsolódó egészségügyi és gépjárművel kapcsolatos problémák megoldásában játszottak fontos szerepet. Vészelhárításra azonban otthon, a lakásban is gyakran szükség lehet. Ezt felismerve, egyre több biztosító kínálja immár hat-nyolc szakma lakásszerviz szolgáltatásait, éjjel-nappal hívható assistance-vonalain keresztül. A Genertel adatai szerint ezek közül leggyakrabban a vízvezetékszerelő és a dugulás-elhárító szolgáltatásokat veszik igénybe az ügyfelek.

 

Mindenfajta assistance állandó, fontos eleme a vészhelyzetben éjjel-nappal elérhető segélyszám, amit a biztosítók a lakásokhoz kapcsolódó akut problémák esetében is alkalmaznak. A tanácsadáson kívül a további károk, illetve a balesetveszély elhárítása érdekében a lehető legrövidebb időn belül megbízható szerelőt is küldenek a helyszínre, akinek kiszállási- és munkadíját, illetve a felmerülő anyagköltségeit is fedezik egy adott összeghatárig.

 

A legtöbb segítséget a vízvezeték-szerelőktől kérik

Fontos tudni, hogy az assistance lakásszerviz szolgáltatásai nem csupán a klasszikus biztosítási eseményekre terjednek ki, hiszen például a fűtési rendszer meghibásodása vagy a kulcstörés sem tartozik ebbe a kategóriába. A Genertel adatai szerint messze a vízzel dolgozó szakemberek a legkeresettebbek: az esetek kétharmadában vízvezeték-szerelőket és a duguláselhárítókat kellett a helyszínre küldeni. Viszonylag gyakori még az üvegkár (12 százalék) és a zárral kapcsolatos problémák elhárítása (8 százalék) iránti igény.

 lakás assistance keretében igénybevett szakemberek

Fontos szempont a megbízhatóság

Az assistance szolgáltatások által kínált legfontosabb előny a lakásszervizek esetében is az, hogy vészhelyzetben azonnali, megbízható tanácsokat kaphat a bajba jutott ügyfél. A többségnek például nincs állandó elérhetősége megbízható, azonnal mozgósítható mesteremberekhez. A telefonkönyvben vagy az interneten elérhető szakembereknél csak a szerencsén múlik, hogy milyen minőségű munkát végez az éppen kiválasztott iparos, arról nem szólva, hogy a kiszállási és munkadíjak is igen tág határok között mozoghatnak. Az előbbi általában a kettő- és ötezer forintos sávban szóródik, míg a munkadíj akár egy egyszerűbb feladat esetében is ennek többszöröse lehet, különösen, ha sürgősségi díjat is felszámítanak a gyors kiszállásért. Az assistance szolgáltatás esetén ezzel nem kell foglalkoznia az ügyfélnek, hisz a szakember kiválasztása és a kapcsolódó költségek térítése a limit erejéig a biztosító feladata.

 

„Az ügyféligények egyre alaposabb megismerése révén a lakásszerviz assistance szolgáltatások is folyamatos fejlődésen mennek keresztül – magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Miközben még mindig szélesedik a vészelhárítási szolgáltatások kategóriája, már olyan kiegészítő szolgáltatások is kapcsolódhatnak hozzájuk, mint például a háztartási eszközöknek – a tapasztalatok szerint egyre gyakrabban és korábban előforduló – meghibásodását orvosló kiterjesztett garancia lehetősége.”

2013.09.24.